Az egy hétig tartó kéktúrázás meghozta a kedvem, hogy leírjam az élményeket, esetleg másoknak is hasznos túrainfókat, hol lehet jól eltévedni, hol érdemes sátrazni, no meg persze hol és mit érdemes megkóstolni. Már amúgy is gondolkoztunk Zizivel, hogy jó lenne az út közben talált éttermeket értékelni / bemutatni, de ez is olyannak tűnt, mint minden dolog, amit csak halogat az ember. De most elkezdjük!

Már több mint fél éve, hogy elkezdtük a kéktúrát, így lesznek olyan bejegyzések, amik múltbéli emlékeket dolgoznak fel, de mivel az újdonságokat meg "le kell írni", ezért lesz egy kis időbeli ugrálás. Ez nem okozhat kavarodást, mert a túrán sem folyamatosan haladunk, hanem mindig azt a szakaszt csináljuk meg, amihez éppen kedvünk / hangulatunk van.

Ez az első bejegyzés egy friss élményről szól, nemrég, június első hetében 4 napot töltöttünk a Bükkben, a Szarvaskő-Bánkút szakaszt jártuk be (mentünk volna Putnokig, de az esős idő közbeszólt) és kiegészítettük egy kis bükk alternatív programmal.

Az első étterem, amiről írok sajnos pont egy elrettentő példa, de utána gyorsan jönnek a pozitív élmények. Szarvaskőre pont dél körül értünk Egerből, így a túra elkezdéséhez jó ötletnek tűnt egy ebéd a helyi étterem / büfében. A parkolónál van, talán Sziklakert Étteremnek hívják és egyszerű ételekkel szolgál az árlap szerint - van itt minden a hamburgertől a frissensültig. Én egy brassóit próbáltam ki, Zizi pedig egy rántott sajtot, direkt olyat választottunk, amit nem lehet elrontani, egyszerű alapétel, nem lehet hibázni. Nem számítottunk nagy kulináris élvezetre, de amit kaptunk, azt még most sem tudom teljesen elfelejteni: két tányér olajban úszó sült krumpi, plusz az enyémen feketére összesült, felismerhetetlen fűszerdarabokkal megszórt húsdarabok, a másikon két szintén aggasztó állagú sajt darab. Mondanom sem kell, néhány falat próbálkozás után jött a felismerés, hogy ez bizony bűn rossz. A sajtok egy-két harapás után a közeli szemetesben végezték (nem akartuk a helyieket megbántani), a brassói viszont a tényéron maradt. Amikor a pincérlány kérdezte, mi volt a baj, visszafogottan mondtuk, hogy az olajmennyiséggel vannak gondjaink, meg a fűszerezés sem az igazi - erre ő azt válaszolta, hogy ők magyaros jelleggel főznek és "sajnos a magyarok ilyen olajosat, zsírosat szeretnek" - vagyis ők csak a vendégek kedvében próbálnak járni :)



De mindezt azért feledtetni tudta az esti vacsora Bélapátfalván, a Lak-völgyi tónál található Szomjas Csuka vendéglőben. A vendéglátónkat is meg kell említeni, a Viktória vendégházat, mégpedig azért, mert ők javasolták az éttermet (és még bringákat is kaptunk kölcsön, hogy este fáradtan is oda tudjunk jutni!). Szóval a tóparti kis vendéglőt mindenkinek csak ajánlani tudjuk, egy nagy adag (legalább kétszemélyes) vadleves, meg két szép grillezett pisztráng (zöldségekkel, krumplival). Ahhoz képest, hogy nyár eleje volt, egész sok volt a vendég, mondjuk a képen is látható idilli környezet meg is érdemli azt, hogy látogassák.

Második nap este Bánkútra érkezve a majd 1000 méteres szintkülönbséget megmászva baromi éhesek voltunk, már alig vártuk, hogy megtegyük az utolsó lépéseket és beeshessünk a szállásra. A bánkúti síházban aludtunk, ahol fél éve felújították kívülről az épületet, így mostmár egész jól néz ki, de sajnos belül a szobák még a régi (lelakott) formában maradtak ("közepes" szálláslehetőség). Viszont itt kaja nincs, így a 100 méterrel fentebb található Fehér Sas Panzióban vacsoráztunk (ahova nem szabad későn menni, csak este 7-ig van konyha!). Néhány pohár fehérbor az egész napi túrázás fáradalmaira úgy hatott, mintha megittunk volna fejenként egy üveggel, így a vacsora kicsit vidám, néhol álomszerű képekkel társult... A bemelegítés egy kis gulyás leves volt - ehető, de nem kimagasló, viszont utána a szarvaspörkölt galuskával (fából kialakított malac alakú tálon :)) eszméletlenül ízlett mindkettőnknek - és tényleg nem csak a bor miatt. Az adag pedig hatalmas, én kb a harmadát meg kellett hagyjam.

Harmadik nap letértünk a kéktúráról és a Garadna-völgyben tettünk kiruccanást, a kisvasutazás (Garadna-Lillafüred-Miskolc között jár) és lillafüredi sétánk mellett a legfontosabb megálló a Pisztrángtelep volt, ahol bár pont a kisvasút nem áll meg, de néhány száz méterre van a "Közép-Garadna" megállótól. (Buszmegálló van, mert az út mellett fekszik)



A pisztrángtelepről azt kell tudni, hogy Magyarország egyik legnagyobb pisztrángkeltetője és a friss halváráslás mellett nyáron helyben is lehet pisztrángot fogyasztani a halsütödéből. Faasztalos szabadtéri helysége van, de esős időben is látogatható - nálunk is lógott az eső lába, de épp ezért mertük bevállalni. A választék nem óriási, de minden finom ami kapható: mi sült pisztrángot ettünk egy kis krumplival, ami az egyetlen köret a savanyúság mellett. Lehetne még pofozni az étlapot, de láthatóan így is felkapott, kedvelt hely.

Mindenképp írni fogok még a befejezésről (Szentlélek és Molnár Csárda), de az már a következő post-ban, a folytatásban.

Összesítő értékelés (10-es skálán):

Szarvaskő - Sziklakert	0 pont
Bélapátfalva - Szomjas Csuka	8 pont
Bánkút - Fehér Sas	7 pont
Lillafüred - Pisztrángtelep	7 pont